Gyöngyös Falcons Amerikai Football Club

Megalakult a Gyöngyösi amerikai football csapat, mely szeretettel vár kortól és alkattól függetlenül bárkit, aki szívesen kipróbálná ezt a kemény és férfias sportot.

Az NFL történelme

Mi az NFL? Sokan feltehetik a kérdést. Pontos fordításban: Nemzeti Futball Liga (National Football League). Hanyag értelmezésben a világ egyik legjelentősebb és legnagyobb nézettségű versenysorozata, bajnoksága, ami hazájában, az Egyesült Államokban kiemelt tiszteletet élvez. Ebben a cikkben erről, az amerikaiak által oly varázslatosnak tartott sportról, annak történelméről szeretnénk rövid áttekintést adni.

Az NFL történelme

Ha az amerikai foci történelmében szeretnénk elmélyülni, akkor 1869. november 6-ával kell ezt elkezdenünk. Ekkor volt ugyanis az első mérkőzés, amelyet a Princeton és a Rutgers egyetem lelkes diákjai játszottak, és a Princeton 6-4-es (mai szemmel nézve eléggé érdekes eredményű) győzelmével zárult.

A következő fontos dátum 1920, amikor is megalakult a mai NFL elődje, az APFA (American Professional Football Association), ahol az első bajnoki címért 14 csapat harcolt. Megnézve az akkori ligát, egy olyan csapatot találni, amely még ma is aktív részese az NFL-nek. Ez a csapat pedig a Chicago Bears (akkoriban Decatur Staleys, egy év múlva Chicago Staleys néven játszott) volt, amely 10 győzelemmel, 1 vereséggel és 2 döntetlennel a második helyen végzett, de ez nem szegte kedvét, mert 1921-ben megnyerte első bajnoki címét is, amelyet később további nyolc követett.

1921-ben alakult meg a liga máig legeredményesebb (és itt Európában talán legismertebb) csapata, a Green Bay Packers, amely 12-szer örülhetett a bajnoki címnek. Egy évvel később jött létre az NFL, amikor is az AFPA megváltoztatta a nevét a ma is jól ismert NFL-re.

1932-ig a bajnoki cím azé a csapaté lett, amelyik a legjobb győzelmi mutatót érte el, a rendszer azonban 1933-ban alapjaiban változott meg, hiszen bevezették a bajnoki döntőt (NFL Championship Game), amelyet először a Chicago Bears nyert meg. Az akkori ellenfele, a New York Giants a mai liga 3. legeredményesebb csapata 6 bajnoki címmel.

1936-ban megszületett a draft (az elsőt a Philadelphiai Ritz-Carltone Hotelben rendezték meg, és az első draftolt játékos a chicagói egyetemről Jay Berwanger volt, akit a Philadelphia Eagles igazolt le), 1939. október 22-én pedig lezajlott az első televíziós közvetítés, méghozzá egyetlen kamerával, kizárólag a New Yorkban élők számára (a premieren a Brooklyn Dodgers játszott a Philadelphia Eaglesszel). 1951-től a mérkőzések a nemzeti televíziós csatornákra kerültek át, ettől kezdve a nézők országos szinten láthatták a közvetítéseket.

Az NFL történelme

1951-ben az NFL döntésének értelmében létrehozták a Pro Bowl-t (All-Star Game) ezt először az American Conference és a National Conference játszották egymás ellen, majd 1954-1970 között East és West, végül 1971 óta az AFC (American Football Conference) és az NFC (National Football Conference) legjobbjai csapnak össze. Az első Pro Bowl-t a Los Angeles-i Memorial Coliseum-ban játszották és az AFC 28:27-es győzelmével zárult. Ezután 10 éven keresztül mindig Los Angeles-ben rendezték a Pro Bowl-t. 1962 és 1979 között változó helyszíneken folytak a küzdelmek, majd 1980-tól Hawaii-ban lelt otthonra a Pro Bowl és mind a mai napig itt rendezik a mérkőzést.

1958. december 28-án zajlott le az NFL történetének legnagyobb mérkőzése. Ezen a napon sugározták először élőben a bajnoki döntőt, és ekkor dőlt el először hosszabbításban a bajnoki cím sorsa. A két résztvevő a Baltimore Colts (a mai Indianapolis Colts jogelődje) és a New York Giants volt. A mérkőzés heroikus csatában, nagyon rossz időjárási viszonyok közepette a Colts győzelmét hozta, 23:17 arányban. A találkozón szerepelt játékosok közül tizenöten kerültek be a Halhatatlanok Csarnokába (Pro Football Hall of Fame), köztük a máig minden idők legjobb irányítójának (Quaterback) tartott Baltimore Colts játékos, Johnny Unitas.

1960-ban létrejött az AFL - American Football League -, amit az NFL konkurenciájának szántak. Ez mintegy intő jelként az NFL szétszakadására, illetve szétesésére hívta fel a figyelmet. A sors furcsa érdekessége, hogy ez a szétszakadásra utaló jel végül is az NFL megerősödéséhez és az USA legnépszerűbb sportágához vezetett és később létrehozta a világ egyik legnézettebb bajnoki döntőjét, amellyel csak egy olimpiai esemény vetekedhet. 1960 és 1966 között az amerikai fociban két bajnokot avattak, egy NFL- és egy AFL-bajnokot. 1967-ben a két liga vezetőinek tárgyalása folytán, valamint a konkurens televíziós társaságok nyomására létrejött a Super Bowl (ezt a momentumot tekintjük a mai NFL lebonyolítási alapkövének), amelyet kezdetben a két bajnokság legjobbja játszott.

1967. január 15-én zajlott le az első Super Bowl mérkőzés a Los Angeles-i Memorial Coliseumban, amit a már említett Green Bay Packers és a Kansas City Chiefs játszott. A mérkőzés eredménye 35:10 lett a Packers javára. A mérkőzés még arról is híres, hogy a nyertes csapat edzőjéről, Vince Lombardiról nevezték el a későbbi Super Bowl kupát (Vince Lombardi Trophy). Érdekességként még megjegyzendő az a negatív rekord is, hogy a maga 61 946 nézőjével ez a találkozó volt a Super Bowl-ok egyetlen olyan meccse, amelyen nem volt telt ház. Azóta Amerikában a 10 legnézettebb sportközvetítés közül 9 Super Bowl volt, mindössze az 1994-es téli olimpia február 23-i versenynapja tudott befurakodni a Super Bowl-ok közé!

1970-ben ismét gyökeres változáson ment át a liga. Összeolvadt az NFL és AFL 26 csapata (ma már 32-es a mezőny), és 13-13 csapatos bontással 2 konferencia alakult. Ezek az NFC (National Football Conference) és az AFC (American Football Conference). Ezzel a lépéssel véglegesen megszűnt az AFL.

Az NFL történelme

1970. szeptember 21-én indult útjára a legendás Monday Night Football (a hétfő esti főmérkőzés), a 31:21-es hazai sikert hozó Cleveland Browns - New York Jets meccsel. A hétvégi amerikaifoci-népünnepély mintegy megkoronázásaként jött létre ez az esemény, hiszen pénteken játsszák a középiskolai bajnokságot, a szombat az egyetemi bajnokságé, vasárnap a profik lépnek pályára, és ha hétfő, akkor Monday Night Football. Ezzel az eseménnyel el is érkeztünk a mai NFL végleges formájához. A végére álljon itt alább egy pár érdekesebb statisztika adat ami mára már legendás történelem.

1940. december 8.-án rendezték az NFL Championship Game-t a Chicago Bears és a Washington Redskins között, melynek az esélyese a Redskins csapata volt. Korábban az alapszakaszban már találkozott egymással a két csapat és 7-3-as Redskins győzelemmel zárult a mérkőzés. Ennek fényében egy kissé mellbevágó élményben lehetett részük a Redskins drukkereknek mert minden idők legnagyobb pontszámbeli különbségű mérkőzését láthatták. A Bears nyert 73:0-ra. 1971. december 25. is egy emlékezetes nap volt az Amerikai Foci rajongóinak amikor mindenidők leghosszabb összecsapását láthatták. Az AFC Divisional Playoff meccsen a Miami Dolphins 27:24 arányban győzte le kétszeri hosszabbításban a Kansas City Chiefs csapatát. Csak a hosszabbítás 82 perc 40 másodpercig tartott…!

A tavalyi New York Giants - San Francisco 49ers Playoff (rájátszás) meccsen majdnem megdölt egy 10 éves rekord. Ez a rekord pedig a legnagyobb hátrányból való fordítás és meccs nyerés. A rekordot az 1993. január 3.-i AFC Wild Card Game-n a Buffalo Bills csapata állította fel a Houston Oilers ellen. A Bills 32 pontos hátrányból fordított és nyert hosszabbításban 41:38-ra.

A Miami Dolphins 1972-ben történelmet írt. A Super Bowl megnyerésével veretlenül - 17 győzelem, 0 vereség - lett bajnok. Ezt előtte és azóta senki sem tudta megtenni.

Négy évre rá pedig John Madden vezetőedző (Head Coach) ért fel a csúcsra, miután az Oakland Raiders-el megnyerte a Super Bowlt. Madden a mai napig az NFL történetének a legjobb győzelem-vereség mutatójával rendelkezik - 112 győzelem 39 vereség mellett -, valamint ő az, aki a leggyorsabban elérte a 100 győzelmet.

Ezzel végére is értünk a történelmi bemutatónak és a legendás rekordoknak. Azt azért meg kell jegyezni, hogy ez az áttekintés korántsem teljes. Ahhoz, hogy mindenről írhassunk már egy több száz oldalas könyvre lenne szükség. A történelem és a legendák pedig egyre folytatódnak...

Az amerikai foci elterjedése Magyarországon

Magyarok az NFL-ben

Az NFL történelme

Bármerre is járunk a világban, ha megkérünk futballszurkolókat, hogy sorolják fel azokat a játékosokat, akiket minden idő legjobbjai között tartanak számon, bizonyára igen előkelő helyen találkoznánk Puskás, Kubala és a többi magyar aranylábú nevével. Ami ennél sokkal meglepőbb, hogy az amerikai futball - e hazánkban alig ismert vagy félreismert játék - halhatatlanjai között is ott találjuk honfitársainkat. Minden idők egyik legjobb irányítójaJoe Namath (a New York Jets színeiben ő volt az első játékos, aki egy szezonban 4.000 yard-nál többet passzolt), Larry Csonka (a Miami Dolphins és a New York Giants kiemelkedő tudású futó-blokkolója, az 1974-es Super Bowl legértékesebb játékosa) és a legendás edző-tulajdonos George Halas (az általa vezetett Chicago Bears mind a mai napig rekordot jelentő 73-0 -val ütötte ki a Washington Redskins gárdáját 1940-ben) ereiben is magyar vér csörgedezett. Bár napjaink sztárjai között nem találhatók magyarok, az NFL európai és ázsiai terjeszkedését figyelembe véve meggyőződésünk szerint csupán idő kérdése, hogy mikor szoríthatunk újra honfitársainkért a világ legkeményebb ligájában.

Hol és hogyan játszhatunk Magyarországon?

A sikerekben gazdag emlékek után érdemes kitekinteni az amerikai futball jelenlegi helyzetére Magyarországon. Bár néhány évvel ezelőtt formális szövetség és csapat alapítására is sikertelen kísérletek voltak, a futball nem tűnt el hazánkból. Az utóbbi évben az első fecske Budapest Wolves után egyre több városban alakulnak a csapatok: ma már Debrecenben és Győrben, illetve legújabban Kaposváron és Nagykanizsán is várják csapatok a focizni vágyókat. A Budapest Wolves idén már az osztrák harmadosztály gárdáival veszi fel a versenyt, míg a többiek többé-kevésbé barátságos meccsekkel és rengeteg edzéssel készülnek az alakulgató magyar bajnokságra.

Emellett a játék kemény fizikai megpróbáltatásokat megkövetelő hivatalos verziója helyett egyre többen ismerkednek meg az ún. flag football szabályaival. Ennek leglényegesebb jellemzője, hogy kemény ütközések, komolyabb fizikai igénybevétel és speciális felszerelés nélkül teszi játszhatóvá az amerikai futballt minden érdeklődő számára. A flag football az Egyesült Államokban is hatalmas népszerűségre tett szert a középiskolások és egyetemisták körében, hiszen csupán egyetlen labda és egy nagyobb füves terület szükségeltetik ahhoz, hogy sérülésveszély nélkül éljük át a játék igazi szépségeit.

A flag football nagy előnye, hogy szabályai csupán irányelvek, így minden esetben hozzáigazíthatók az aktuális játékban résztvevők létszámához, korához, a pálya adottságaihoz. Alapvetően itt is két egyenlő létszámú csapat (egy csapat létszáma 3 és 7 fő között mozoghat) játszik egymás ellen, a cél itt is, akárcsak az NFL-ben több pontot szerezni, mint az ellenfél. A támadó csapatnak 4 próbálkozása van arra, hogy - pálya méretétől függően - 15 vagy 20 métert haladjon az ellenfél gólterülete felé. Ezt a távolságot passzokkal vagy futó játékkal érhetik el a csapatok, míg a szerelés (azaz a támadás megállítása a védők részéről) a labdát birtokló támadójátékos testének egy védő általi két kézzel történő megérintésével (azaz nem ellökésével) történhet. Ez a fajta megoldás szükségtelenné teszi a súlyos és drága védőfelszerelések használatát, egyben lehetőséget teremt a kevésbé kisportolt lányok és fiúk számára is az amerikai futball kipróbálására.

A Flag football további szabályairól, illetve a magyarországi játéknapokról bővebb felvilágosítást kérhető e-mailben (flagfootball@chello.hu).

Távkapcsolóval a kézben

Az amerikai futball hazai kedvelőinek ínséges helyzete az elmúlt évben a sporttelevíziónak köszönhetően javulni látszik. A bajnokság döntője, a Super Bowl a világ egyik legnézettebb sporteseménye (világszerte közel 1 milliárd ember követi figyelemmel eseményeit), ezt a hazánkban fogható műholdas csatornákon is megtekinthetjük. A szeptembertől január végéig tartó szezon meccseit egyrészt olyan helyen nézhetjük, ahol lehetőség van amerikai sportcsatornák vételére. Ez a legtöbb háztartásban egyelőre sajnos nem megoldható, így a szurkolók a különböző sport bárokban figyelhetik kedvenceiket hétről-hétre. Az éttermek és bárok közül is kiemelkedik a budapesti Boxutca, amely kellemes környezetével és vasárnap esténként három NFL mérkőzés élő közvetítésével kényezteti az amerikai futball szerelmeseit.

Másrészről a sportcsatorna valószínűleg a tavalyi idényhez hasonlóan idén is műsorára tűz heti két találkozót, így mindenki megismerkedhet a sportág szépségeivel.

Az amerikai football szabályai

A játék résztvevői: A football-t a pályán lévő két, tizenegy tagú csapat játssza, de a játék sajátosságából adódóan a két csapatot, az edzői stábbal együtt közel 70 fő alkotja csapatonként.
A játék célja: Több pontot szerezni, mint az ellenfél. A pontszerzési lehetőségekről lentebb olvashatnak majd.
NFL logóJátékidő: 4 x 15 perc. (A játékidő mérése leginkább a futóórás és tiszta játékidő keverékeként érthető meg).
Amikor áll az óra: Ez több esetben lehetséges. Támadási jog átadása esetén, ha a labda passzt követően földet ér és az utolsó negyedben, ha a játékos a játékterületen kívülre viszi a labdát.
Támadások közötti idő: A támadó csapatnak 40 másodperce van a támadás indítására, ha a bíró nem állítja meg az órát. Amennyiben technikai okok miatt (pl. sérülés, büntetés stb.) megállították az órát, akkor a bíró óra-újraindítási jelétől számítva 25 másodperc van a kezdésre. Amennyiben a támadó csapat az adott időn belül nem kezdi meg a támadását, büntetést kap (Delay of Game).
Játéktér: 360 x 160 láb (1 láb=30,5 cm). A pályán 5 yardonként egyenes vonalak keresztezik a pályát, és minden yardot, úgynevezett hashmarks jelöl, ami a labda pontos elhelyezéséhez szükséges. A cél terület (End Zone) a játéktér részét képezi és a gólvonal mögött 30 láb mély.
Játék menete: A kezdőrúgást (kickoff) követően (speciális eseteket lásd később) a fogó csapat futó embere (returner) elviszi a labdát egy bizonyos pontig, ahonnan a csapat támadóegységének maximum 4 lehetőségből minimum 10 yardot kell előre vinnie a labdát. Ha ez nem sikerül, akkor az ellenfél következik. Fontos megjegyezni, hogy a pályán lévő két csapatból egyidejűleg az egyik mindig támad a másik mindig védekezik és fordítva.

Pontszerzési lehetőségek

Touchdown (TD) (6 pt.): Akkor következik be, ha valaki a játékosok közül az ellenfél célterületére (End Zone) viszi be a labdát, vagy az irányító a célterületen álló társának dobja a labdát, aki mindkét lábával érinti a földet, az elkapott labdával a kezében. TD-t elérhet a védő és a támadócsapat is. A védő labdaszerzés után közvetlenül, a támadó pedig egy akciósorozat végén (lehet passz, vagy futás eredménye is).
Mezőnygól/Field Goal (FG) (3 pt): Ezt csak a támadó csapat speciális egysége (Special Team) szerezhet. Akkor kerül rá sor, ha a támadó csapat három kísérletből nem tesz meg 10 yardot és negyedikre a kapura lövést választják. Akkor sikeres, ha az U alakú kapu szárai közt megy be az U keresztszára fölött.
Safety (2 pt.): A védőcsapat akkor éri el, ha a támadóegység labdás emberét annak saját célterületén szerelik. Ez ráadásul a támadási jog átadásával (Kick off) is jár. Ez elégé ritkán történik.
Extra pont (2 pt): Úgynevezett két pontos kísérlet (Two Point Attempt), TD után van rá lehetőség. A két pontért át kell vinni újra a labdát a gólvonalon, a 2 yardos vonalról indulva, 1 kísérletből, hasonlóan a Touchdown-hoz.
Extra pont/jutalomrúgás (1 pt): Szintén TD után van rá lehetőség. Ez az általános választás. Egy 20 yardos FG kísérlet a kapuval szemben.

Fontosabb kifejezések a játék során

Play: Az az idő amíg a labda a földről elindul, és újra földet ér.
Drive: Támadássorozat, ameddig a támadó csapat birtokolja a labdát.
First Down: Akkor használják, ha egy csapat a neki járó legfeljebb 4 kísérletből eléri a minimális célt, a 10 yardot, ami természetesen lehet több is. 
First/second/third/fourth and *szám* / Első/második/harmadik/negyedik és *szám: A támadóegység helyzetét mutatja: hanyadik (1., 2., 3. vagy 4.) kísérletük következhet, és még hány yardot kell előrehaladniuk a first downhoz.
Rushing play: Ha az irányító nem passzol, hanem valamelyik futó kezébe adja a labdát, és ő a földön próbál meg területet nyerni.
Passing play: Ebben az esetben az irányító rövid (10 yardnál rövidebb), vagy hosszú (10 yardnál hosszabb) passzal próbál területet nyerni.
Tackle: A védő(k) által szabályosan végrehajtott szerelés, a támadás megállítása.
Sack: Ez akkor következik be mikor az Irányítót (Quaterback) a védő(k) azelőtt állítják meg, hogy az irányító a labdát játékba tudta volna hozni.
Fumble: Amikor a labdás játékos elejti a labdát. Történhet védői ráhatásra, vagy egyszerű technikai hibából kifolyólag. Alapfeltétel, hogy birtokolni kell a labdát. Nem beszélünk fumble-ről, ha például a fogó nem tudja megfogni a passzt. Az így "szabaddá" váló labdát bármelyik csapat megszerezheti (a labdát elvesztő is).
Fumble lost: Labdaejtés következtében történő labdavesztés. Következmény támadáscsere, vagy ha a labdát megszerző védő eljut a célterületig TD.
Interception (IT): A védőjáték egyik leglátványosabb eleme. Akkor történik, ha védő kaparintja meg a Quarterback (QB) által előre passzolt labdát. Következmény támadáscsere, vagy ha a labdát megszerző védő eljut a célterületig TD.
Punt: Általában akkor kerül rá sor, ha az edző úgy ítéli meg három kísérlet után, hogy nincs esély a First Down-ra vagy a Field Goal-ra, és inkább az önkéntes támadási jog átadást választják. A játék során a támadócsapat rúgója a lehető legmesszebb próbálja rúgni a labdát.
Punt return: A punt során elrúgott labdát próbálja a másik csapat a lehető legtovább visszavinni.
Kickoff: Kezdőrúgás. A két félidő elején, és TD vagy FG után.
Kickoff return: A Kickoff során elrúgott labdát próbálja a másik csapat a lehető legtovább visszavinni.
Touchback: Amikor a játékos, a labdát a saját end zone-ban szerzi meg, és letérdel vele, akkor van touchback. Ilyenkor a támadás a 20 yard-os vonalról indul. (Pl. Kickoff, punt, IT, fumble után lehetséges).
Challenge: Az edzőknek (Head Coach) egy félidőben kétszer van lehetőségük a bírói ítélet felülvizsgálatát kérni. Nem kérhetnek Challenge-et az első és második félidő utolsó 2 percében. Ellenben a bírók ezen időszakban minden vitás és/vagy vitatható esetet automatikusan visszanéznek. A Challenge kérését egy piros kendő pályára való bedobásával jelzik az edzők. Ilyenkor a vezető bíró egy külön az erre a célra felállított tv-n többféle kameraállásból visszanézi a vitás szituációt. Ha nincs igazuk, akkor elveszítenek egy időkérést (Timeout), ha igazuk van akkor a bírók felülbírálják a saját ítéletüket és a Challenge-t kérő csapat edzőjének adnak igazat.
Timeout: Időkérés. Egy csapatnak félidőnként 3 időkérésre van módja (az időkérés alatt a játékidő áll).

Szabálytalanságok és a büntetések

A pályán lévő 7 bíró, ha szabálytalanságot lát, akkor eldobja a nála lévő sárga kendőt.
Az alábbiakban néhány nagyon fontos szabálytalanságot, és az alkalmazott büntetés mértékét ismertetjük.
Fontos! A büntetés minden esetben területvesztéssel jár.
False start: A támadóegységből valaki a labda megindulása előtt bemozdul. 5 yard.
Offside: A védőegységből valaki a labda megindulása előtt bemozdul. 5 yard.
Offensive holding: Egy Play során a támadó egység valamely tagja szabálytalan blokkolással segíti a labdás embert. 10 yard.
Defensive holding: Egy Play során a védő egység valamely tagja szabálytalan blokkolást hajt végre. Nem feltétlenül a labdás emberen! A büntetés automatikusan First Down a támadó egységnek, és még plusz 10 yard-t mehetnek előre.
Offensive/Defensive Pass Interference: Passz esetén a fogó játékost előbb támadja a védője, illetve a védővel szemben szabálytalankodik a fogó, mint hogy a labdát megkapná. A támadó hibájánál 15 yard a büntetés, a védő szabálytalankodása esetén a szabálytalanság helyéről indulhat a támadásban lévő csapat automatikusan First Down-nal.
Running into / Roughing the Passer, Kicker: A passz vagy rúgás utáni szándékos támadása a passzolónak vagy rúgónak. 5, illetve súlyosabb esetekben 15 yard.
Facemask: Az ellenfél arcmaszkjába való kapaszkodás. 5, illetve súlyosabb esetekben 15 yard.
Delay of Game: A támadó csapatnak, ha nem sikerül elindítania a támadást a megadott támadó idő alatt, akkor büntetést kap. 5 yard.

A csapatok pályán lévő kezdő tizenegyének a legjellemzőbb felállása

Támadó egység

  • 1 fő - irányító (Quarterback - QB)
  • 4 fő - támadó sor/fal (Offensive Line - OL)
  • 1 fő - fogó-blokkoló (Tight End - TE)
  • 1 fő - futó (Running Back - RB)
  • 1 fő - futó-blokkoló (Full Back - FB)
  • 3 fő - (szélső) elfogó (Wide Recevier - WR)

Védekező egység

  • 4 fő - védősor/fal (Defensive Line - DL)
  • 3 fő - középső védő (Linebacker - LB)
  • 2 fő - szélső védő (Cornerback - CB)
  • 1 fő - elősöprögető (Strong Safety - SS)
  • 1 fő - söprögető (Free Safety - FS)

forrás: nemzetisport.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 19
Össz.: 13 630

Látogatottság növelés
Oldal: NFL Történelem
Gyöngyös Falcons Amerikai Football Club - © 2008 - 2025 - gyongyosfalconsafc.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »